Ehhez vessünk egy pillantást az alábbi ábrára!
A levegő hőmérsékletét alapvetően a napból érkező sugárzás határozza meg. A napsugárzás elérve a felszínt egyrészt elnyelődik a talajban (hasznosul), másrészt visszaverődik (elvész). A talajban elnyelődő napsugárzásnak egy része felmelegíti a talajt, másik része melegíti a talaj közelében lévő levegőt, és ezt érezzük mi kellemes meleg, vagy hőség, néha pedig forróság formájában.
A talaj felmelegedését elsősorban a napból közvetlenül beérkező sugárzás határozza meg.
A levegőben lebegő részecskék (vízcsepp, porszem, stb.), más néven aeroszolok, kisebb-nagyobb mértékben befolyásolni tudják a talajt elérő napsugárzás mennyiségét. Az aeroszolok a rájuk vetődő napsugárzást szórják, így ennek egy része visszasugárzódik a világűr felé, más része pedig, akár többszörös visszaverődés után, jelentősen legyengülve eléri a felszínt, és ott hőként hasznosul.
Amikor csak kevés "szennyező" részecske van a levegőben, vagyis, amikor az tiszta (A. eset), és még nagyon meleg is, valamint erős a napsugárzás is, akkor jó esély van extrém hőmérséklet kialakulására.
Ilyen esetben megdőlhet az arra a napra vonatkozó hőmérsékleti rekord.
Minél több aeroszol van viszont a levegőben (B. változat), a Napból érkező sugárzásnak annál kisebb része éri el közvetlenül a talajt (az ábra alsó része), így ilyen esetben jóval kisebb az extrém hőmérséklet kialakulásának esélye is.
Sok aeroszol jelenlétére utalnak például a felhők (a levegőben lévő nedvesség az aeroszolokra csapódik ki, kicsiny vízcsepp formájában), illetve akkor is, amikor a szél felkapja a kisebb homokszemcséket és azokat a magasba emelve, a kiindulási helytől igen nagy távolságra képes elszállítani.
Ilyen "homok felhőre" példa napjainkban a Szaharából érkező porfelhő.
A porfelhők kialakulása, vándorlása, azok hatása a sugárzásra és azon keresztül a hőmérsékletre, ma még egy nehezen előrejelezhető folyamat.
Emiatt nem válnak be ilyenkor a rekorddőlésre vonatkozó várakozások.