Vasárnap már felettünk lesz az a hidegfront, ami visszahozza a tavaszt. A front nyugati részén már több hullám is kialakul.
Egyre közelebb kerül hozzánk az észak felől érkező hidegfront, szombaton még csak az előtte érkező igen meleg levegő hatását érezzük. Emiatt délutánra többfelé emelkedik 30 fok fölé a hőmérséklet, de néhol 31, sőt elvétve akár 32 fokot is mérhetünk.
Vasárnap viszont már eléri az országot, délelőtt még csak a Balaton, illetve a főváros környékén pattanhatnak ki zivatarok, délután viszont hazánk északi részén sokfelé számíthatunk záporra, zivatarra, felhőszakadás, jégeső is lehet. Az ország déli területein még fülledt, meled idő valószínű, oda csak este érkezik meg a front. A zivatarokból - lokálisan - nagy mennyiségű csapadék is eshet.
Hétfőn és kedden itt hullámzik felettünk a front. Hétfőn országos eső várható, elsősorban délen záporok, zivatarok is lehetnek. Sajnos csak kevés helyen lesz kiadós a csapadék mennyisége. Kedden már jelentősen gyengül a csapadéktevékenység, főként hazánk déli felén számíthatunk elszórtan esőre, záporra, esetleg zivatarra.
Szerdán jóval szárazabb, több fokkal hidegebb levegő alakítja időjárásunkat. Sok napsütésben lesz ugyan részünk, ám ennek ellenére a hétvégihez képest mintegy 10-15 fokkal hűvösebb idő várható. Zápor, zivatar néhol még kialakulhat.
A hét második felében változékony, mérsékelten meleg, de inkább hűvösnek mondható időnk lesz, 20 fok közelében, de inkább alatta lesz a napi csúcshőmérséklet. Csütörtökön a front utolsó hullámából még kiadós záporok, zivatarok várhatók (elsősorban hazánk déli felén), a hét végén pedig egy északkelet felől érkező, száraz hidegfront hoz újabb lehűlést. Ennek hatására a 10-ei hétvégén északkeleten a hajnali órákban gyenge fagy valószínű.
Amennyiben részletesebb, pontosabb időjárás előrejelzésre vagy kíváncsi a következő pár napra, kattints az alábbi linkre!